Az Igazi hódokról - 1. rész

Jelenleg mintegy ötszáz, védett eurázsiai hód él hazánkban, ami önmagában nem tűnik túl nagy számnak. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy az 1990-es évek elején gyakorlatilag alig akadt egy-két, jellemzően a szomszédos országokból átkóborolt példány, a tíz éves hódtelepítési munka eredménye igazán figyelemre méltó.

A 19. század közepéig az ártéri területek elterjedt lakója volt az eurázsiai hód (Castor fiber). A folyószabályozás következtében élőhelyének beszűkülése és túlzott mértékű vadászata révén nem csak a hazai tájakról, de Európa nagy részéről is eltűnt. A több évszázados kíméletlen pusztítás következtében csak a franciaországi Rhone-völgyben, Norvégiában és az Elba mentén maradt fenn nagyobb állomány.

A vadászok elsősorban prémjéért, pézsmájáért (az ivarszervi mirigyek szárított váladékát a gyógyászatban használták) és nem utolsó sorban húsáért vadászták, ugyanis egy tévhit szerint halnak tekintették, így böjt idején is megengedett volt a fogyasztása.
„Sajnos nincsenek arra vonatkozó adatok, hogy „fénykoruk idején” mennyi hód élt hazánkban. Viszont nagyságrendileg iránymutatónak tekinthetők azok a régi feljegyzések, amelyek szerint 1854 és 1877 között mintegy hárommillió hódirha került kereskedelmi forgalomba Magyarországon” – mondta el Márkus Ferenc a WWF Magyarország igazgatója, a szervezet tíz éves születésnapját ünneplő hód-visszatelepítési programjának jubileumi telepítésén múlt pénteken a Mártélyi Tájvédelmi Körzetben. Ide valamint a Hortobágyi Nemzeti Park területére 15 eurázsiai hód (Castor fiber) érkezett. A családokat három helyszínen engedték el, így többek között a Körtvélyesi-holtágnak és a Sas-érnek is új lakói vannak