A környező országok közül Ausztriában a hódtelepítés az 1970-es években indult meg, majd az 1990-es évek elején Szlovákiában is. Napjainkban a legnagyobb állomány – mintegy százezres egyedszám - Svédországban és a Balti országokban él.
1996-ban a WWF Magyarország is elkezdte az eurázsiai hód módszeres visszatelepítését a Tisza és a Duna mentén. A szabadon engedett kétszáz hód száma mára ötszázra duzzadt, a természetes szaporodás mellett ehhez hozzájárult a környező országokból történő „bevándorlás” is. A Szigetközben már a nyolcvanas években megfigyeltek rágásnyomokat, amelyek Szlovákiából érkezett hódok jelenlétére utaltak. Hasonló „illegális határátlépésre” a délnyugati határ mentén, a Kerka völgyében is találunk példát.
A Magyarországra hozott hódok Németországból érkeznek (korábban hoztak állatokat Ausztriából is). A vadon élő hód-családokat élvefogó csapdával fogják be, majd speciális ládában szállítják a kijelölt helyszínre.
Csúcstechnológia a természetvédelemben
Az állatokat csippel látják el, mielőtt szabadon engednék. Ez azt a célt szolgálja, hogy később az elhullt egyedeket - egy csipleolvasó segítségével - be lehessen azonosítani. Így kiderülhet, hogy határon átkóborolt vagy telepített példányról van-e szó. A csip segítségével pedig be tudják azt is azonosítani, hogy mikor és hol engedték szabadon az állatot, és telepítés helyéhez képest merre vándorolt el.
Szakértők szerint a kitelepített egyedek mintegy harmada helyben marad, a többi pedig a folyó mentén vándorolva új otthont keres. Ezt bizonyítják a Tiszaalpár környékén idén megfigyelt rágásnyomok is. Ezen a területen nem, csak mintegy 30 kilométerrel északabbra volt telepítés a korábbi években. A szakértők feltételezik, hogy azok a példányok vagy utódaik vándoroltak délre, Tiszaalpár térségébe.
Az idén szabadon engedett egyedeket a korábbiakhoz képest még egy újabb vizsgálatnak is alávetették. „Az MTA Állatorvostudományi Intézete vállalta, hogy DNS-vizsgálatot végez a befogott egyedektől származó, Németországból küldött szőrmintákon. Erre azért van szükség, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy tényleg a nálunk őshonos eurázsiai hód kerül betelepítésre. Ez a faj ugyanis külső jegyek alapján nehezen különíthető el közeli rokonától, az észak-amerikai kontinensen honos kanadai hódtól. Ezért történhetett meg, hogy 1991-ben a Hortobágyi Nemzeti Park területén kanadai hódokat engedtek szabadon egy visszatelepítési program keretében. Az állatokat később újra be kellett fogni, hiszen nem őshonos fajról volt szó. A most elindult DNS-vizsgálattal lehetőség nyílik az ehhez hasonló „balesetek” elkerülésére” – tudtuk meg Gruber Tamástól, a WWF hód program vezetőjétől.
Eddig Gemencen, a Hanságban, az Öreg-Túrnál, a Közép-Tisza vidékén a Tisza- tónál és holtágakban, idén pedig az Alsó-Tisza vidékén engedtek szabadon hódcsaládokat.
A hódokat természetvédelmi őrök, önkéntesek és egyetemisták segítségével folyamatosan nyomon követik. A terepen járva a rágásnyomokból következtetni lehet egy-egy hódcsalád (3-4 egyed) territóriumára, amely többnyire 1,5-2 kilométer hosszú szakaszt jelent a vízfolyás mentén. Ez alapján pedig becslést adhatnak a hódcsaládok és az egyedek számára vonatkozólag is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése